Cikkek

Az ablakok története

Az, hogy az ember az otthonát szeretné a külvilág felé ablakokkal nyitottabbá tenni, nem új jelenség. Ennek nem csak fényáteresztő és szellőzési funkciója van, hanem lélektani is. Mivel életünk legnagyobb részét zárt helyiségekben töltjük, szeretnénk ellensúlyozni ezt a számunkra lehető legjobb ablak segítségével, hogy be tudjuk ereszteni a napot mindennapjainkba. Ennek azonban komoly ára van, a jelentősebb hőveszteség és a gyengébb hangszigetelés. Az ablak minősége tehát meghatározza az építés költségeit és a kész ház (lakó)értékét is. Ezt elsősorban az élettartam befolyásolja, régebben ez száz évet jelentett, mostanában inkább a funkció kerül előtérbe.

Az ablak mindig fontos formaeleme volt az építészetnek, és az egymást követő történelmi korszakok stílusváltásai más és más homlokzatrendszereket hoztak magukkal .A középkorra például a bordás ablak volt jellemző, de ha a XVII-XVIII. századba látogatunk el, alapvetően szigorú, tengelyes építőművészettel találkozhatunk, az épülethomlokzatok általában falazati elemek homlokzatsík elé való elhelyezésével tagozódtak. Ilyen osztóelemek a lábazat, az öv- és a főpárkányok, az ablak-ke­retezések, ablaklefedések, továbbá a falvázoszlopok, és a lizéniák.

Ekkor új ablakok terjednek el, kétszárnyúak és egy viszonylagos lépték szerinti ablaknyílás az ablakkeresztekkel közelítően párhuzamos, alacsonyabb helyiségekben kisebb és keskenyebb, magasabbakban szélesebb és nagyobb lesz. Az emelet magasságának megfelelően változott az ablaktengelyek közti távolság is.A XIX. századra jellemző volt a modern technika alkalmazása, a korábbi rendszer központú szemlélet megszűnik. Az egy kalap alá vett építőmesteri munka szétválik építő és mérnöki szaktevékenységre. Az ablak ornamentális, a historizáló formákat időnként túlzott mértékben utánzó díszítőelemmé vált. 1900 után, Bauhaus után beszélhetünk új korszakról, amikor az új ipari gyártási és feldolgozási módszerek kialakultak, és már nagyobb eséllyel lehetett megvalósítani egy olyan külső felületet, ami majdnem teljesen átlátszó, így tehát az ablak szerepe egyre meghatározóbb lett.

A román kori kis résablakok a biztonságért feleltek, nem a fény bevezetéséért. Az ikerablakokat oszlopocska választja el egymástól, és a boltíveket egy-egy, rendszerint gazdagon faragott vállkő támasztja alá.
A gótikának köszönhetően egyre nagyobb és igényesebb ablakok jelentek meg. A csúcsíves zárásódás alatt geometrikus vonalvezetésű kőornamentika, a mérmű (körívekből alkotott, áttört geometrikus díszítmény) található. Azoknál az épületeknél amelyekben laktak inkább az egyenes záródású, keresztosztós kőkeretek fordulnak elő, ezt Magyarországon is megfigyelhetjük a korabeli házakon.

A reneszánsz ajtó kőkerettel készül, melynek kialakítása nagyban hasonlít a kor ablakainak szerkezetéhez, míg a barokk ablakot többnyire egyszerű, hasáb keresztmetszetű kőből faragott keret díszíti, de egyre gyakoribbak a vakolatból formázott darabok is.

A klasszicizmus leginkább a vakolatot használta díszítő elemként, csak úgy, mint az ornamentika központú romantika. A modern építészet formanyelve és térkoncepciója a nagyméretű ablakot és az üveghomlokzatot helyezte előtérbe. A falban lévő ablak nagysága és helyzete a belső tér felől nézve igen hatásos lehet a kilátás és a fény jelenléte miatt.

Számos feltételnek meg kell azonban felelni a tervezés és kivitelezés során. Az ablak méretét, a mellvédmagasságokat és a szerkezeti kiképzést az Országos Építésügyi Szabályzat alapján kell meghatározni. Eszerint a mellvédmagasság általában 90-100 cm. Az ablak szélességét a külső falfelületek aránya, magasságát értelemszerűen a belmagasság, funkció határozza meg, a statikai szempontokat figyelembe véve is. Az ablakszárnyak megjelenését is szabályozzák, 120-150 cm-re korlátozzák.

Az adott kor kultúrája, stílusirányzata mindig megjelenik új ablakain ugyanúgy, mint új épületein. A huszadik század elején a szecesszió térhódítása komoly változásokat hozott mind a homlokzat megjelenésében, mind az ablak megformálásának módjában. Ez a stílus inkább a gazdagok kiváltsága volt, így a változás útja kettéágazott. Fejlődés következett be az üveggyártás területén, így megvalósíthatóvá vált a nagyméretű, osztatlan üvegtábla előállítása. A huszadik század utolsó két évtizedében az egyéni alkotás vágya sokkal nagyobb teret hódított, mint korábban. Volt, hogy egy-egy ötlet csak egyszeri megvalósításra született, azonban számos példát lehet találni arra, hogy széles körökben elterjedt az idea. A mai épületek esetében nagy részben szakítanak a korábbi hagyományokkal, kötöttségekkel.

Felhasznált irodalom: Koszó József – Ablakok. Budapest, 1988, Műszaki Könyvkiadó